Márc 25
Zoran

Zoránka minden anyát körbe is vágott
ANYA csak egy van!
Két házi feladatot is kaptam ezen a héten; egyet a kínai tanáromtól, egyet pedig Zorántól. A kínai házim az volt, hogy végre el kellene kezdenem a 汉字 gyakorlást. Ezt meg is tettem.

 

Zoránkától pedig azt kaptam feladatul, hogy ide írjam le, hogy ő már akár végtelenig is el tud számolni. És majd ide is be fogja írni a számokat addig, amennyi ideje lesz rá. :-) Sokat fejlődött Duduska mostanában. Most már önállóan számol 99-ig, és utána is. Még a tízesek váltásakor sem kér segítséget.

Volt ilyen sok-apás lap is
APA gyakorlólap :-D
A másik jó hír, hogy ezen a héten megkért, mutassam meg, miként kell az APA szót leírni. Megmutattam neki, sőt, még az ANYA szót is leírtam, de azt akkor még kissé nehéznek találta. Másnap én mentem érte az oviba, és 19 oldalnyi rajzzal meg írással örvendeztetett meg. Másnap anya ment érte, és ő meg anya-papírokat kapott.

 

Uzsonna után majd lehet h hozzá is szól Zorán ehhez a bejegyzéshez. :) 

Beküldte Szikora Zsolt

44 hits
Márc 20
Zoran

Múlt héten pénteken Dió mamánál ebédeltünk. Mami felköszöntötte Zoránt névnapja alkalmából, és egy pár görkorcsolyát is adott neki ajándékba. Eredetileg úgy terveztük, hogy ebéd után majd hazabiciklizünk - a görkorik megérintése után már szó sem lehetett a kerékpározásról. :-) Elindultunk hát. A máskor 10 perces út most kb. egy óráig tartott. Zoránka nagyon kitartó volt: út közben alaposan bejáratta a térdvédőjét, de eszébe se jutott, hogy föladja a harcot. A délutáni alvás után visszagörkorcsolyáztunk Dióhoz, majd este ismét haza.

Másnap elmentünk a citybe, hogy pizsamát vegyünk Zoránkának. Ő természetesen görkorcsolyával jött. És már nem kellett fogni a kezét! Délután elkorcsolyáztunk a vasútállomásra, ahol Zorán már teljesen egyedül és magabiztosan gördült anya elé. :-D Én naiv azzal biztattam a kezdeti elesésekkor, hogy pár hét alatt belerázódik majd... Talán azért voltam ilyen kishitű, mert egy szerencsétlen elperecelés miatt már lassan fél hónapja fáj a mellkasom. Az ilyen híreknek köszönhetően persze már egyre kevésbé... ;-)

Beküldte Szikora Zsolt

38 hits