Szept
14
Zorán holnap lesz 3 éves. Pontosabban holnap ér véget életének első 3 éve. És holnaptól elkezdi elfogyasztani negyedik életévét ebben a galaxisban. Jó étvágyat hozzá!
Olyan nagy fiú már, hogy szombaton szét kellett szednem a békéscsabai rácsos kiságyát. Ez a kiságy egybe volt építve egy pelenkázóval. A pelenkázót sikerült róla szakszerűen leválasztanunk, a továbbiakban egy különálló szekrényként funkcionál majd. A kiságy meghosszabbodott, és a rácsok is lekerültek az oldaláról. Épp olyan lett, mint egy nagy gyerek ágya.
Na de ez még mind semmi! ...
"Kisgyerek nagy ágyai" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Júl
22
Ez egy vicces történet lesz. A minap reggeli közben Zorán arca hirtelen eltorzult, mintha elharapta volna a nyelvét.
"Jaj, mi történt? Csak nem haraptad el a nyelvecskédet?" - kérdeztük tőle.
Ő persze eltakarta a száját, és azt mondta, "Semmi!". Nem is engedte, hogy megnézzük, mi történt.
Erre mi Hajnival elkezdtünk azon tanakodni, hogy vajon valami megszúrta-e Z száját vagy a nyelvét harapta el a fiú vagy esetleg szájának a belső oldalába harapott bele véletlenül. Ő mindeközben gondosan fülelt, de nem nyilatkozott. Egy kis idő után aztán kibökte, mi történt: "Zoránka véletlenül a fogát megharapta!"
Jaj, meg kell zabálni! Még szerencse, hogy "Zoránka nem ehető..."
Na jó, elmesélem még egy jó mondását, ha már nekikezdtem...
"Harapós kutya" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Jún
24
Tegnapelőtt Zorán nem akart mesét hallgatni lefekvés előtt. Mondta, hogy most "inkább Zorán mond mesét Buän Gäpciról". Újabban ugyanis Buän Gapci Z kedvenc imaginárius ismerőse. Régebben gyakran emlegette Pathno Fakhi Néd-et is, aki "egy nagyon régi ember", de mostanában Gäpci a sztár. Ő szokott elmenni mellettünk motorral, bukósisakban. Ő az, akinek a gyerekkoráról lehet mesélni, vagy aki most épp óvodás. Volt már ő Zorán kisfia is. Néha pedig neki vannak gyerekei. És néha itt lakik ő is a telepen.
A kiejésről: a névben szereplő, általam ä-nak írt betű egy röviden ejetett magyar á hangot jelöl. A főszereplő nevének IPA szerinti ejtése tehát [buan gapʦi]. Zoránka a Buän-ban szereplő uä kapcsolatot jellemzően diftongusként ejteti; akkor is ragaszkodott az uä kapcsolathoz, mikor a a mesét diktálta nekem. Szépen szótagolta a mondatait, hogy a papírra le tudjam írni - de a Buän-szót nem szedte ketté; inkább elnyújtotta, Buán-nak ejtetve. Ja igen, a lényeg itt van: tegnap lediktáltattam vele a történetet, hogy megoszthassam a nagyvilággal...
"Mese Buän Gäpciról" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Jún
16
Ma véletlenül eszembe jutott, hogy a gyereknapon is találkoztunk egy fényképezős bácsival, aki lufit osztogatott és fotózgatta a gyerekeket. Persze nem érdek nélkül: egy új ingyenes apróhirdetési webhelyet promótált. Már persze csak akkor, ha van ilyen ige a magyar nyelvben.
Mindenesetre azt sikerült elérnie, hogy a lefotózott gyerekek szülei legalább egyszer meglátogassák a helyet: saját gyerekének képét mindenki le szokta tölteni az ilyen helyekről, hogy aztán eltegye emlékbe. Én is megtettem ezt, és a képet, ide, a blogra archiválom.

Beküldte Szikora Zsolt
Máj
12
Szombatonként újabban biopiac van a Körösök Völgye Látogatóközpontban. az a Ligetben. Szoktunk oda járni. Most szombaton a Madarak és Fák Napja alkalmából volt pár érdekes játék is, amik közül néhányat mi is próbáltuk. És volt ott egy beol fotós, aki készített pár fényképet a rendezvényről. Némelyiken mi is megjelenünk!

SőT! Zoránka csákós fényképe annyira jól sikerült, hogy az lett az album címlapfotója! További részletek:
http://www.beol.hu/galeria/29344
"Madarak és Fák Napja" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Márc
4
4-én volt Zorán névnapja. Természetesen egész nap ünnepeltük, sokan felköszöntötték, megajándékozták.
A legszebb ajándékot mégsem az ismerőseitől kapta. Zorán ezen a héten egy természetesebb, egészségesebb élet lehetőségével lett gazdagabb. Az EU tagországok környezetvédelmi minisztereinek ülésén ugyanis megszületett a döntés a génkezelt termékek magyarországi termesztési tilalmának fenntartásáról. Nagyon örültem, hogy még a politikusoknak is sikerült kiállniuk egy tisztességes és jó ügy mellet. Jó látni, hogy néha valóban a képviseleti demokrácia elveit érvényesítik ezek a semmirekellők. Ez az igazi meglepetés-ajándék!
Beküldte Szikora Zsolt
Febr
18
Tanulságos történet lesz, szép képekkel illusztrálva.
Múlt héten már pénteken elkezdtük a hétvégénket, mert reggelre leesett végre az idei első igazi hó. Nagyon szép fehér volt minden. Gyorsan megreggeliztünk, és lementünk a garázshoz. Zorán nagyon élvezte a havat. Segített havat sepregetni és lapátolni is. Egész gyorsan végeztem a garázs előtti rész megtisztításával. Nosza, akkor megcsináljuk a szomszéd garázsa előtt is, had örüljön. Ekkorra már egész nagy hókupac jött össze, és persze Zorán szerette volna, hogy még nagyobb legyen.
"Hó hó - hú hú" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Jan
25
Tegnap elküldtem a robotika beadandómat, ma pedig végre egy igazi lusta vasárnapunk volt itthon. Már hónapok óta az első ilyen. El is vagyok szokva ettől, így aztán gondoltam, nyüzsgök egy kicsit. Rég írtam már Zoránkáról. Mellékelek pár Z fotót. Írnom is lehetne róla, de ahhoz már túlságosan is vasárnap este van. Na szóval akkor az a két három kép...
"Megkésett Z fotók" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt
Szept
22
Zorán tizenötödikén volt 2 éves. Ezt gyertyafújással ünnepeltük meg itthon hármasban. A gyertyák egy tortára voltak rögzítve. Megjelentek még itt az ilyenkor szokásos egyéb kellékek is: ajándék, puszika, örvendezés.
A szülinapi móka előtt alaposan ki kellett takarítanunk az egész lakást, hogy a nagy eseményt méltó körülmények között ünnepelhessük. Mindenkinek meg volt a maga feladata, így az ünnepelt sem lazsálhatott. A szülinapi móka után folyamatos vendégjárás volt, hétvégén pedig szülinapi party. Most pedig közkívánatomra bemutatok néhány fotót az eseményekről.
"Z szülinapjáról" tovább olvasása
Beküldte Szikora Zsolt